Hogyan lehetne meg nem történtté tenni a múltat, mi volt?
Hogyan lehetne újra érezni azt, ami előtte volt?
Az idő peremén járok körbe-körbe,
ha a lábam nyomában jársz, feszíts keresztre.
A kétség -- az a híd, ami bennünket összeköt
A kétség -- ez a világ, ami közöttünk áll
Nézd az eget -- vörösre festeném, ha kérnéd, ezer
könnycseppért.
Egy Örökmécses, egy fénylő magány az élettagadó érzelmek
ablakán.
Néha néha a lábam alatt nem érzem már a földet
Néha néha a fejem felett hullámok csapnak össze
Néha néha egy isteni csodára vársz,
s néha a szemedből kiszökik a fény...
Nevén nevezett vágyak, mint ismerős akkordok,
hamisan véreznek, és lassan elhalkulnak...
Talán lehetnénk Rossz Szeretők elégve a Belső Pokolban,
vagy lehetnénk jó testvérek, titokban.
Te gyalázatos -- rám hallgass és ne a szívedre
Te gyalázatos -- megölted saját magad bennem
Új örökmécses, egy fénylő magány
az életigenlő érzelmek ablakán...